Bejegyzések tőle: Czerván Erika

Mogyoróbundás csirkefalatok

Igazi nyári kedvenc lett ebből az ételből, persze nem csak nyáron fogyaszthatod, de ebben a tikkasztó melegben jól esik a könnyed saláta, hűsítő joghurttal és persze a roppanós bundás csirke teszi fel az I-re a pontot:) Kizárólag sütőben sütve, mert az olajban sütést száműztük ugyebár.

 

Hozzávalók:

 

  • csirkemell
  • 1 marék mókus mogyoró vagy földimogyoró
  • 2 marék kukoricapehely
  • 2 tojás
  • kevés zabpehelyliszt
  • 3-4 evőkanál kókuszolaj
  • saláta, paradicsom, uborka
  • joghurt
  • fokhagyma

 

Elkészítés:

A csirkemellet felcsíkozzuk, enyhén besózzuk. Elkészítjük a panírt: a mogyorót durvára daráljuk, majd a kukoricapelyhet is és összekeverjük. Panírozzunk! Zabpehelyliszt, tojás és végül hempergessük meg a kukoricás mogyoróbundába, ettől lesz csodásan roppanós a csibefalat. Tepsit béleljünk ki sütőpapírral, tegyük rá a csirke csíkokat, spricceljük meg kókuszolajjal és mehet is a sütőbe. Amíg ropogósra sül, gyorsan elkészítjük a salátát és mellé a fokhagymás joghurt mártogatóst.

Házisajt 20 perc alatt

A házi sajtkészítés nagyon egyszerű dolog, nem is gondolnánk, hogy pár perc alatt adalékanyagoktól mentes, ínycsiklandó sajttömböt varázsolhatunk a tejből. Mértem az időt, 20 percet igényelt a munka. A sajtkészítés alapja, hogy jó minőségű, kezeletlen házi tejet használjunk hozzá! Felesleges a boltban kapható, tejnek nevezett valamivel próbálkozni.

Hozzávalók (20 dkg-os tömb):

  • 2 liter házi tej
  • 3 ek 10%-os ecet, vagy 6 ek citrom
  • Himalaya só
  • egyéb ízesítők: fokhagyma, vöröshagyma, zöldfűszerek (pl. kapor, bazsalikom, medvehagyma, snidling stb.), szárított paradicsom, olívabogyó, köménymag, színes bors, chili paprika, darált dió, mandula. Válassz kedved szerint:)

Elkészítés:

  1. Közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett forraljuk fel a tejet. (kb. 10 perc)
  2. Amikor habosodni, gyöngyözni kezd, húzzuk le a tűzhelyről, öntsük bele az ecetet vagy a citromot.
  3. Keverjük el alaposan, 2 perc múlva a túrós állagú sajt és a savó elválik egymástól.
  4. Egy lábasra szűrőt helyezünk, abba pedig egy organza vagy gézanyagot. Beleöntjük a másik lábas tartalmát.
  5. Miután a savó lecsepegett, a sajtmorzsákat átöntjük egy tálkába, sózzuk, ízesítjük, majd visszahelyezzük az organza anyagdarabra és elkezdjük összenyomni, hogy a felesleges nedvesség távozzon belőle.
  6. Miután kihűlt, hűtőbe helyezzük és másnapra összeáll a sajttömbünk.

A megmaradt tejsavót ne öntsük ki! Színe nem túl hívogató, de tele van értékes tápanyagokkal, vitaminokkal, aminosavakkal. Hűtőben tárolva 2-3 napig eláll, de ha nem használjuk el, le is fagyaszthatjuk. Mire tudjuk felhasználni?

Éhgyomorra igyunk meg egy 1 dl. Kúraszerűen is javasolt, helyreállítja az emésztőrendszer működését.

Gyümölcs turmixokat hígítsuk tejsavóval víz helyett.

Rizst főzzük meg benne.

Házi kenyérsütéshez is használhatjuk.

Kókusztejes currys csirke

Nagyon egyszerű és pikk-pakk elkészíthető ez a recept, viszont annál ínyencebb. Ha szereted a különleges, fűszeres, domináns ízvilágú, indiai ételeket, akkor ezt is imádni fogod.

Csak infóként, a curry por egyik összetevője a kurkuma, ami erős gyulladáscsökkentő és antioxidáns erővel bíró csodaszer, szóval használjátok bátran!

Hozzávalók (3-4 személyre):

  • 500 g csirkemell
  • 200 ml natúr kókuszkrém (pl. Cocomas)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 ek kókuszreszelék
  • 1 marék bébi spenót
  • Himalaya só, bors, curry por
  • 1 ek kókuszzsír

 

Elkészítés:

A csirkemell szeleteket sózzuk, borsozzuk, kevés kókuszzsírban átsütjük. Ezután elkészítjük a curry mártást hozzá. Kevés kókuszzsíron megpároljuk a felaprított hagymát, majd mehet rá a kókuszreszelék és végül a bébispenót, amit nem párolgatunk túl sokáig, csupán 1 percig. Ráöntjük a kókuszkrémet és fűszerezzük a curry porral. Egyet forralunk a szószon és már el is készült.

Ugye, nem egy bonyolult étel? Viszont kevés energiabefektetéssel látványos és finom ételt tehetünk az asztalra, vagy a kis ételes dobozkánkba:)

Padlizsánkrém

Vacsorára imádom a zöldséges kencéket, annyira szuper, hogy szinte mindenféle zöldségből lehet szendvicskrémet varázsolni. Egyik nagy favorit a padlizsán, amit sajnos sokan nem szeretnek grillezve, sütve, de tapasztalatom szerint a krém verzió annak is bejött, aki amúgy először húzta a száját. Ha keresed a szendvics egészséges alternatíváját és már tisztában vagy vele, hogy a felvágott, szalámi nem épp tökéletes választás, akkor készíts zöldséges kencéket, például padlizsánkrémeset!

Hozzávalók (4 személyre):

  • 2 db közepes méretű padlizsán
  • 1 citrom
  • 1 fej vöröshagyma/lilahagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • extra szűz olívaolaj
  • Himalaya só, bors

Elkészítés:

A padlizsánokat hosszában kettévágjuk, alufóliába csomagoljuk és 200 fokon puhára sütjük. Közben szurkáld meg tűvel és érezni fogod, amikor már kellőképpen összeszottyadt. Ha kész, vedd ki a sütőből, óvatosan csomagold ki egy villa segítségével és hagyj neki időt, hogy langyosra hűljön. Ezután egy kanállal kapard ki a zöldség húsát, mehet rá egy kis citromlé, kevés olívaolaj, só, bors és egy botmixer segítségével alaposan pépesítjük. A hagymánál két opció is van: 1. nem zavar ha hagymaszagú leszel és emellett kiélvezed a hagyma áldásos antibakteriális hatását. Na, ebben az esetben kockázd apróra a lilahagymát és zúzd szét a fokhagymát és így nyersen keverd a krémbe. Ha szükséges, tegyél bele még egy kis citromlevet stb. 2. Ha inkább elkerülnéd a hagymaszagot, akkor a vöröshagymát és a fokhagymát szeleteld fel és fedő alatt párold néhány percig, így elveszti az illóolajok nagy részét, sajnos a hatóanyagok is távoznak, de legalább mehetsz randizni este:) Szóval a párolt hagymát tedd a krémbe é ezt is turmixold bele.

Spenótos omlett

Igazán laktató és tápláló reggeli a tojás mindenféle formában, de érdemes variálni, mert egy idő után egyhangúvá válhat. De ebbe nem törődök bele, ezért mindig újabb és újabb verziókat próbálok ki. Épp a hűtőben kallódott egy marék bébispenót, ami most jó helyre került. A szombat reggeli omlettemet koronázta meg.

Hozzávalók (1 személyre):

  • 2 tojás
  • 1 szál újhagyma
  • 1 ek zsírszegény túró vagy cottage cheese
  • 1 marék bébispenót
  • Himalaya só, fűszerpaprika
  • sütéshez 1 ek. kókuszzsír/kacsa/libazsír

Elkészítés:

Az omlett elkészítése sok magyarázatot szerintem nem igényel. Felverjük a tojásokat a sóval és kevéske zsírszegény túróval. Az újhagymát felkarikázzuk, a spenótot megmossuk, szárazra töröljük, kicsit megtépkedjük és a tojással elkeverjük. Serpenyőben felhevítjük a zsiradékot, és a kulimászt beleöntjük és szépen megsütjük mindkét oldalát. A végén fűszerpaprikával díszítjük.

Kókuszos szelet

Gyenge pontom az édesség, főleg ha kókuszos-csokis finomságról van szó, nem tudok nemet mondani. Persze csakis egészségesített hozzávalók jöhetnek számításba, így kiagyaltam egy kókuszos csodát, ami véleményem szerint elég jól sikerült és ezt kedves Kollégáim is megerősítették. Remélem nem csak udvariasságból mondták:) Jelentem, gyorsan bepucoltunk egy tepsi sütit, szóval azt hiszem igazat mondtak:)

Hozzávalók:

tészta:

  • 3 tojás
  • 1 ek zabliszt
  • 1 ek mandulaliszt
  • 1 ek kókuszliszt
  • 1 ek holland kakaópor
  • 2 ek eritrit
  • 2 ek víz

töltelék:

  • 200 g kókuszreszelék
  • 3 ek kókusztejpor
  • 4 ek por állagú eritrit
  • 100 ml kókuszkrém

csokikrém:

  • 100 ml kókuszkrém
  • 2 ek holland kakaópor
  • 3 ek por állagú eritrit
  • 2 ek útifűmaghéj

Elkészítés:

Elsőre picit macerásnak tűnhet az elkészítés mivel 3 rétegből áll a sütemény, de tényleg nem vészes, viszonylag gyorsan ment minden. Amíg a tészta sült, addig simán ki lehet keverni a kétféle krémet. De akkor most nézzük részletesebben az alkotás folyamatát: A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját kikeverjük az eritrittel és a vízzel, majd beleadagoljuk a háromféle „lisztet” és a kakaóport. Végül a habot óvatosan beleforgatjuk, kisebb méretű tepsit sütőpapírral bélelünk, elegyengetjük rajta a masszát és a sütőbe toljuk 180 fokon pár perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ez idő alatt a töltelékeket is elkészítjük. Semmi ördöngösség nincs a dologban, egyszerűen csak összekeverjük a hozzávalókat. Miután a tészta kihűlt, rásimítjuk a kókuszos réteget, erre jöhet a csokis krém, végül kókuszreszelékkel, vagy csurgatott 90%-os étcsokival díszítjük.

 

Parmezánbundás cukkini

Mindig is nagy rántott cukkini rajongó voltam. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de szerintem ha elkezded enni, nem bírod abbahagyni. Aztán menetrend szerint jön a hasfájás, mert hát olajos kaja után ne várj mást…Persze mindent el lehet készíteni egészségesebb formában, évek óta eszembe sem jut, hogy bármit is tocsogó olajban rántsak ki…ha egyszer sütőben is lehet minimális zsiradékkal.

Hozzávalók:

  • 2 közepes cukkini
  • 100 g parmezán
  • 1 marék kukoricapehely, avagy corn flakes
  • Himalaya só
  • 4 evőkanál zabpehelyliszt
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál kókuszzsír

Elkészítés:

A cukkinit felkarikázzuk, lesózzuk, állni hagyjuk. Miután levet eresztett bepanírozzuk a következők szerint: zabpehelylisztbe forgatjuk, majd a kókuszzsíros felvert tojásba mártjuk, végül az apróra tört kukoricapelyhes parmezános „morzsába” hempergetjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, a tetejüket megspricceljük kevés kókuszzsírral és a sütőben pirítjuk addig, amíg szép színes, roppanós bundájuk nem lesz.

Tabulé

Semmiképp ne ragadj le a megszokott köreteknél, próbálj ki új dolgokat, dobd fel zöldségekkel, zöldfűszerekkel. Én is így tettem és a mai roston csirkémhez tabulét, az arab konyhában rendkívül népszerű „salátát” készítettem. Bár elég kevéske petrezselymet tudtam összekaparni a hűtőből, így a fotón nem nagyon látszik, hogy amúgy csupa zöldnek kellene lennie…

Hozzávalók:

  • 1,5 dl bulgur
  • 1 nagy paradicsom
  • ¼ -ed kígyóuborka
  • újhagyma, vagy lilahagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • menta ízlés szerint
  • 1/2 citrom leve
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • Himalaya só
  • 3 dl víz a főzéshez

A bulgurt enyhén sós vízben fedő alatt megpároljuk. Eközben icipici apró kockákra vágjuk a zöldségeket és a zöldfűszereket. Ezután két opció is lehetséges. Van, aki hidegen szereti a tabulét. Az várja meg, amíg kihül a bulgur és utána keverje el a zöldségekkel, zöldfűszerekkel, a citromlével és az extra szűz olívaolajjal. Ha a másik táborba tartozol, mint például én is, akkor még melegében keverj össze mindent.

Banános túrókrém

Mindig felhúzott szemöldökkel nézek, amikor azt látom, hogy kis gyerekeket bolti túrókrémmel tömik. Megkérdezném ilyenkor a szülőket, hogy az összetevők listáját megnézték-e már?? Abban aztán van minden, de nagyrészt E számok hosszú listája…Pedig roppant egyszerűen és gyorsan elkészíthető a saját túrókrémünk, amibe csak olyan alapanyagokat teszünk, ami ehető. És persze a saját készítésűben mindig ott van a szívünk-lelkünk is.

Hozzávalók (1 személyre):

  • 1 db banán
  • 5 púpos ek. zsírszegény túró
  • vanília por
  • pár csepp citromlé

Elkészítés:

A hozzávalókat egy tálba tesszük és botmixerrel krémesre turmixoljuk, ha nagyon sűrű és nem viszi a gép, nem esünk kétségbe, 1-2 evőkanál vízzel hígítjuk. Na ugye, hogy nem tart tovább az elkészítése, mint megvenni a boltban?

Áfonyás barackleves

Fantasztikus, hogy nyáron dugig van a piac csodaszép, illatos, színes gyümölcsökkel. Jól be is vásároltam és elhatároztam, hogy egy könnyű, hideg gyümölcskrém levessel jutalmazom meg magam. Belevittem egy kis csavart a játékba, a nyári gyümölcs ízt kombináltam a téli hangulatú mézeskalács fűszerrel és szerintem nagyon ígéretes kis románc alakult ki belőle.

Hozzávalók (3 személyre):

  • 5 db érett, szép nagy őszibarack
  • 1/2 citrom leve
  • 1 marék áfonya
  • 200 ml kókuszkrém (pl. Cocomas)
  • 200 ml víz
  • ízlés szerint mézeskalács fűszerkeverék
  • ízlés szerint stevia csepp

Elkészítés:

Az őszibarackokat meghámozzuk, felkockázzuk és a kókuszkrémmel, citromlével és a vízzel alaposan összeturmixoljuk. Ízlés szerint édesíthetjük steviával és persze a mézeskalács fűszer sem maradhat ki belőle. A levesbetétet az áfonya szolgáltatta, csak szimplán beleszórtam egy marékkal a levesbe. Hát ez tényleg 10 perc elkészíteni.


1 5 6 7 8 9